8 leggyakoribb téma

A tartós fogyás 6+1 titka

570
HOZZÁSZÓLÁS:

A fogyás amellett hogy látványos, jó ha tartós is!

Egy fogyókúra elején alapvető, hogy csökken a kalóriabevitel, és ha a bevitt kalória kevesebb, mint amennyit elégetünk akkor beindul a fogyás.

Ne feledjük el, hogy ugyan a mi célunk az, hogy a zsírt elégessük, szervezetünkkelnem egy rúgóra jár az agyunk” ebből a szempontból, hiszen a szervezet előszeretettel tartja meg a zsírraktárakat, és kezdi el lebontani az izomszövetet.

A nagyobb izomzat több kalóriát igényel, többet is éget el, míg a kisebb izomzat értelemszerűen kevesebbet.
Amikor pedig koplalni kezdünk, akkor bizony az izomból is veszíthet a szervezet, a koplalás – izomvesztés ördögi körén túl pedig a fogyókúra végén újfent a hízással szembesülhetünk (ez az ún. jojó effektus)

Tartós fogyás alapja tehát a következő lenne:

  • Csökkenteni valóban kell a kalóriabevitelt (főleg az esti étkezéseken),
  • mellé a mozgás szükséges,
  • ugyanakkor a fehérjebevitelt biztosítani kell az izmoknak, hogy az izomzat ne csökkenhessen.

A tartós fogyás 6+1 titka:

1. – Na koplaljunk!

A drasztikus koplaláshoz a fentiek mellett hozzá kell tenni, hogy a szénhidrátmegvonástól fáradtak, türelmetlenek leszünk, a szervezet pedig kimerül.

2. – A reggeli ne maradjon ki!

Amennyiben kimarad a reggeli, egyrészt a szervezet energiához sem jut, másrészt az anyagcsere lelassul.
Fogyókúra alatt a reggeli lehetőleg tartalmazzon 3-400 kalóriát.

3. – Nem csak gyümölcs és zöldség lehet!

Ha pusztán zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanánk, hamar újra és újra éhesek lennénk, hiszen nem igazán laktatóak.
Ezért például ha mondjuk a saláták mellé helyezzük voksunkat, együnk hozzá csirkehúst, sajtot, hogy laktatóbb legyen – A kalóriabevitelre azért ügyeljünk!

4. – Italok:

Fogyókúrához a legjobb a szénsavmentes ásványvíz, vagy a 100%-ban természetes gyümölcslé. A cukrot, tartósítószert, és egyéb hozzáadott anyagokat tartalmazó üdítők és egyéb italok, ha nem figyelünk oda megdobhatják a napi kalóriabevitelt.

5. – Együnk többször, de keveset!

Napi többszöri étkezéssel, kisebb adagokat fogyasztva is biztosíthatjuk a szervezet energiaellátását.
Tipp: Kisebb tányérban nem feltétlenül fog feltűnni, hogy kis adagokat eszünk, ellenben nagyobban jobban látszik a különbség….

6. – Olyan ételeket válasszunk, amelyeket nem viszolyogva fogyasztunk!
Ha kell legyünk kreatívak, találjunk ki saját recepteket!

+1
Rostokkal a telítettség érzéséért!

A magas rosttartalmú ételek (mint pl.: zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabona) stb. mivel a rostok megkötik a vizet, megduzzadnak a telítettség érzetét keltik, ráadásul rostokra szükség van a megfelelő emésztéshez, anyagcseréhez!

Bármilyen fogyókúrát megsegíthetünk természetes étrend-kiegészítőkkel! Kattintson tovább, és tudja meg milyen készítmények segíthetnek akár Önnek is! >>>

570
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]